A víz életünk szerves része. Mégsem fordítunk rá kellő figyelmet, hogy megfelelő mennyiséget fogyasszunk naponta, pedig elengedhetetlen a szervezetünk működéséhez. Sokan nem is sejtjük, hogy egészségünk, és így szépségünk milyen szinten függvénye a folyadékbevitelnek, amit az időjárás, az éghajlat és a páratartalom is jelentősen befolyásol. Nyilvánvaló, hogy nyáron többet izzadunk, hiszen a testhőmérsékletünk szabályozásában a verejtékezés fontos szerepet tölt be. Egy perzselő nyári napon akár három liter folyadékot is veszíthetünk, amivel rengeteg ásványi anyag távozik a szervezetünkből. Ezek pótlása pedig kulcsfontosságú, mégpedig jól elosztott, kisebb porciókkal, mert hiányukban könnyen felborulhat vízháztartásunk egyensúlya. Ne felejtsük el: testünk 60-70 százaléka víz!

Oké, de vajon mennyit kell inni?

A köztudatban leginkább elterjedt kalkulációk szerint napi 2-3 liter folyadék az elfogadott, ez az, amit meg kell innunk pirkadattól alkonyatig. Ez általánosságban nem rossz megközelítés, de azért, ahogy a táplálkozásban, úgy a folyadékpótlásban sem lehet egy kalap alá venni egy normál testalkatú, egy nádszálvékony, egy kisportolt, robusztus termetű, illetve egy túlsúlyos embert. Ezért talán hatékonyabb a dietetikusok által is javasolt módszert alkalmazni, miszerint 10 kilogrammonként 4 dl folyadékot kell bejuttatni a szervezetbe napi viszonylatban. Egy 50-70 kilós embernél ez valóban 2-3 literrel egyenértékű, de egy 100 kilós egyén esetében már napi 4 liternyi folyadékpótlást jelent. Várandósság és szoptatás ideje alatt fokozódik a vértérfogat, amiért a megemelt folyadékbevitel felel. Tartsd észben, hogy a magzatvíz termelődéséhez és megfelelő hígításához, illetve a szoptatáshoz 2 literrel több folyadékra van szükség naponta, mintha csupán magad miatt innál.

Mi történik, ha elégtelen a hidratáció?

Talán nem gondolnád, de már testünk víztartalmának 2 százalékos csökkenése a rövidtávú memória romlásához, illetve koncentrációs zavarokhoz vezet. Illetve itt a varázsmondat, aminek hatására holnaptól rendben lesz a vízfogyasztásunk: jó, ha tudod, hogy a kiszáradás lassítja az anyagcserét, egyszerűen éhezés üzemmódra kapcsolja a testünket, így az megtartja a zsírsejteket, amelyek sok nedvességet tartalmaznak. Ugye, hogy mostantól meglesz a szükséges napi mennyiség? A frusztráltság és a dekoncentráció érzése, a száraz bőr, a megemelkedett pulzusszám és a vérnyomás csökkenése mind a kiszáradás jele. Ha hirtelen fejfájást, fáradékonyságot, váratlan teljesítményromlást tapasztalsz, szintén gyanakodhatsz dehidratációra. Nem árt, ha a melegben amúgy is tartasz magadnál a fejfájás csillapítására szolgáló készítményeket – nagy segítséget jelentenek egy folyadékhiányos slamasztikában. 

Bőrbarát eljárás a vízivás

Ha a folyadékpótlásod optimális, kívülről és belülről is jól fogod érezni magad a bőrödben, mert a megfelelő vízbevitel gyógyír a legtöbb bőrproblémára is. Az ekcémás és rosaceás bőrnek is fontos a hidratálás, illetve az aknés bőrnek is jót tesz, ha ügyelünk a vízivási szokásainkra. Az ideális mértékű vízbevitel hatására hamarabb és hatékonyabban ürülnek ki a pattanásokat okozó toxinok a bőrből. A folyadék összehúzza a pórusokat is, amelyek így kevésbé fognak eltömődni. A víz tehát az emberi élet lételeme, így jegyezzük meg: a tiszta víz semmivel sem pótolható!