A D-vitamin a ’C’ után talán a második legismertebb vitamin, ami nem csoda, hiszen a napsugarak hatására minden egyes ember kapcsolatba lép vele. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy miért is olyan fontos a D-vitamin az emberi szervezet számára, és miért érdemes táplálékkiegészítő formájában is fogyasztani. Ebben a blogunkban ezt a témát járjuk körül.
A D-vitamin típusai
Ha azt mondjuk, hogy D-vitamin, az csupán egy összefoglaló név, ugyanis ez alatt kétféle vitamint értünk: a D2- és a D3-vitaminokat. A D2-vitamint az elfogyasztott ételekből vihetjük be a szervezetünkbe, bár elég kevés olyan létezik, amiből ne kellene óriási adagokat elfogyasztanunk a megfelelő mennyiség eléréséhez. A D3-vitamin pedig az emberi bőr felszínét érő napsugárzás következtében képződik.
Hogyan lehet természetes úton bevinni a megfelelő mennyiséget?
Erre a rövid válasz az, hogy szinte sehogy. Természetesen ez nem teljesen igaz, van rá mód, de nem minden évszakban! A D-vitamin megtalálható a tojássárgájában, a halak májában, a zsírosabb halakban, és néhány tejtermékben és gabonakészítményben, azonban ahogy fentebb is említettük, ezekből nagyon nagy mennyiséget kellene elfogyasztani, hogy elegendő vitaminhoz jussunk. Ilyenkor segít be a napfény, ugyanis 20-30 perc a szabad levegőn kielégítheti a vitaminszükségletünket, de ez a téli hónapokban nehezebben kivitelezhető. Ebben az időszakban a napsugárzás még nem kielégítő ahhoz, hogy D-vitamin képződhessen.
Mennyi a napi ajánlott mennyiség?
Ahogyan minden vitaminnál és táplálékkiegészítőnél, itt is életkoronként változik a napi ajánlás. A csecsemők számára 400-1000 NE (nemzetközi egység), a gyermekek számára 600-1000 NE, a serdülő korúaknak 800-1000 NE, a felnőtteknek és a várandósoknak pedig 1500-2000 NE az ajánlott napi mennyiség.
Milyen hatásai vannak, ha rendszeresen szeded?
A D-vitamin elengedhetetlen a csontképződéshez és a fogak egészséges fejlődéséhez, ezért is kell már csecsemőkortól szedni a gyermekeknek is. Segít az izomépítésben, támogatja az immunrendszerünket, így csökkenti a veszélyes autoimmun betegségek kialakulását. Ezzel egyidőben ellenállóbbá teszi az immunrendszerünket a vírusokkal, fertőzésekkel szemben. Ezen manapság különösen nagy a hangsúly, ugyanis egyre több kutatás jelenik meg, amelyben a koronavírusos betegek esetében egy nagy dózisú D-vitamin kúra elősegítette a gyógyulási folyamatot.
Továbbá csökkenti a szívbetegségek hosszútávú kialakulását, valamint segít kivédeni a hangulatingadozásokat, amik depresszióhoz vezethetnek.
Mi történik, ha D-vitamin-hiányod van?
D-vitamin-hiány nagyon könnyen kialakulhat, ezért fontos odafigyelni a folyamatos bevitelre.
Íme néhány példa:
- hiányos táplálkozás
- túl kevés napsütés éri a szervezetet
- a vese fokozott túlműködése
- pajzsmirigy-túlműködés
- terhesség, vagy szoptatási időszak alatt megnövekedett igény miatt
A gyermekeknél súlyos problémákkal járhat, ha a szervezet nem jut elegendő D-vitaminhoz. Gondot okozhat a csontozat és a fogak kialakulásánál, illetve akár Angolkórhoz is vezethet.
A D-vitamin hiánya a felnőtteket is komolyan érintheti, csontritkulás, csontlágyulás jelentkezhet, izomgörcsöket tapasztalhatunk, illetve a fogak állapota is gyorsan romlásnak indulhat.
Ahogy a blogunkból is kiderül, a D-vitamin elengedhetetlen a szervezetünk számára, és sajnos nincs mindig lehetőség arra, hogy természetes úton bevigyük a megfelelő mennyiséget. Ezért ajánljuk a szintetikus D-vitaminok rendszeres szedését, mint például a D-vion D3 2000 NE kapszula, amelyben megtalálható az egészséges felnőttek számára ajánlott napi mennyiség. Február 27-ig most 40% kedvezménnyel szerezhetitek be gyógyszertárunkban és a webpatikánkban a 120 db-os kiszerelést!