A férfiak általánosságban kevesebbet törődnek a bőrükkel, mint a nők, pedig ugyanolyan fontos lenne ez számukra is. A bőrápolás, a hidratálás és a fényvédelem elhanyagolása problémákhoz vezethet, valamint meg kell említenünk a borotválkozást, ami külön kihívást jelent az arcbőr számára. Érdemes elhinni: a férfi kozmetikumok használata igenis fontos.

Szerencsére már messze vagyunk attól, amikor egy férfi attól volt férfias, hogy kerülte a kozmetikai szereket. Az erősebbik nem is felismerte, hogy bár a bőre vastagabb, ápolnia kell azt, ha szeretné megelőzni a sérülését, öregedését. Éppen ezért érdemes átbeszélni, milyen férfi kozmetikumokra van ehhez szükség.

Kezdjük az arcápolással, ami egy férfi esetében komplikáltabb, mint egy nőnél. A hidratálás jelentőségét ismerjük: mivel az arcon, a szemek környékén az egyik legvékonyabb a bőrünk, oda kell figyelni annak ápolására, regenerálására. A férfiak nem félnek annyira a ráncoktól, később is indul esetükben a bőröregedés, ám ha szeretnék ezt elkerülni, vagy kitolni, érdemes erre a megfelelő kozmetikumokkal rásegíteni. Ugyanez igaz mitesszerek, pattanások esetén is. Tipp: a férfi arcbőrhöz mindig ajánlott vízalapú krémeket választani.

Speciális terület a borotválkozás

Ami extra terhelést jelent, az a borotválkozás. Ehhez minőségi, kíméletes, mesterséges anyagoktól mentes borotvahabot, illetve borotválkozó gélt ajánlunk, hiszen legyen bármilyen minőségi a penge, biztosan irritálja majd az arcbőrt, a szőrtüszőket, pláne ott, ahol a növés irányával szemben távolítja el a szálakat. A borotválkozás utáni arcszesz alapfelszereltség egy férfi fürdőszobájában, az ennél kíméletesebb megoldás pedig a borotválkozás utáni balzsam. A kettő közül az egyikre biztosan szükség lesz rendszeres borotválkozás esetén.

Mi történik, ha kihagyjuk a borotválkozást? Szakáll és bajusz nő az arcon, amiket ugyancsak ápolni kell a rendezett külső érdekében. A szakállápoló olaj épp erre való: fényessé, puhává, rendezetté varázsolja az arcszőrzetet. Ha valaki szeretne szakállat növeszteni, szüksége lesz segítségre: az olaj ápolja a bőrt, enyhíti a viszketést.

A testápolásnál figyelembe kell venni a bőrtípust: más való száraz bőrre, illetve más érzékeny, normál bőrfelület esetén. A testápolásba beletartoznak a kézkrémek, illetve lábkrémek is, ezekre erős fizikai munka vagy sportolás esetén lehet nagyobb szükség, de általánosságban nézve mindenkinek ajánlott a használatuk. Egy dolgos tenyér büszkeség, mégis kellemesebb érzés ápolt, hidratált kézzel élni a mindennapokat.

Védelem az UV-sugarak és a szagok ellen

A fényvédelem fontosságára kortól és nemtől függetlenül fel kell hívni a figyelmet: az UV-sugárzás káros hatásai nem tesztnek különbséget, így a férfiaknak is ajánlott a magas faktorú, minőségi napkrém és naptej használata, ha huzamosabb ideig a szabadban tartózkodnak.

Mivel a férfiaknál erősebb a bőr faggyú- és izzadságtermelése, a kellemetlen szagok elleni védekezésre is ügyelni kell. Egy minőségi dezodor számára ez nem jelent problémát: egész napos hatékony védelmet nyújt az izzadtság ellen. Prémiumtermék az izzadságszabályozó dezodor, amely akár 48 órán keresztül képes szabályozni a verejtékezést, eközben nyugtatja a bőr kellemetlen érzetét. Ez a minimum, amit egy férfi megtehet a bőréért!