Zöld körben fehér háromszög, amelynek közepén egy zöld É betű látható – februártól így jelölik  azokat az étrend-kiegészítőket, amelyek biztonsággal fogyaszthatók.

 

A programot, amelyben országszerte több mint ezer gyógyszertár részt vesz, azért hívták életre, mert ezen termékek piaca folyamatosan bővül, szabályozás viszont alig vonatkozik rájuk.

Az ilyen termékek forgalmazását ugyanis csupán be kell jelenteni a hatóságoknak.


– Számos olyan készítmény is hozzáférhető például az interneten, amely ellenőrizetlen forrásból származhat, és adott esetben veszélyeztetheti is a fogyasztók egészségét.

Ezért fontos, hogy a gyógyszertárakban csak olyan terméket lehessen kapni, amely minden előírásnak megfelel, és bizonyítottan gyógyhatású – magyarázta az intézkedést az erről szóló sajtótájékoztatón Bérci István, a Magyarországi Étrendkiegészítő-gyártók és -forgalmazók Egyesületének elnöke.


A kezdeményezés már egy éve elindult, a gyógyszertáraktól akkor bekérték a szándéknyilatkozatot, csatlakoznak-e a programhoz.

A szegedi Kígyó Patika már akkor jelezte részvételét, Gyurisné Török Éva patikavezető azonban úgy fogalmazott, egyelőre nem látja át ennek az intézkedésnek a hátterét.


– Mindig pártoltam, hogy legyen egy hatóság vagy csoport, amely az étrend-kiegészítőket felügyeli, de nem látom, mi változik majd a jövőben ezen a területen.

Arról ugyanis nincs szó, ki vizsgálja majd ezeket be. Úgy látom, mostani formájában ez a program inkább csak a vásárlók felé ad egy biztonságérzetet, amely szerint a résztvevő patikákban árult termékek biztonságosak.


De azt gondolom, ez eddig is így volt, hiszen csak azokat a termékeket listáztuk be, amelyeknek ismert volt a háttere, és megbízható gyártótól származtak.

Gyurisné Török Éva elmondta: biztonságosnak elsősorban az ismert gyógyszergyártók étrend-kiegészítő termékei tekinthetők, hiszen alapanyagok és gyártási technológia tekintetében is nyilvánvalóan ugyanazokat az irányelveket követik, mint gyógyszergyártás esetében, és nem is engedhetik meg maguknak, hogy hibázzanak.


– Azt gondolom, a patikákban ezek után is csak ilyen termékek lesznek kaphatók – tette hozzá.




Étrend-kiegészítők alatt egyébként nemcsak a vitaminokat értjük: ide tartoznak a gyógynövény- és nyomelemtartalmú készítmények is.

Ezek forgalma az egészségtudatosság erősödésével nő folyamatosan, hiszen nem betegség kezelésére, hanem annak megelőzésére szolgálnak.


A most induló programhoz minden ilyen terméket gyártó és forgalmazó cég csatlakozhat, amely vállalja, hogy csak hamisításmentes, minőségi garanciával rendelkező étrend-kiegészítőt szállít, illetve forgalmaz.

A védjegyet használó gyógyszertárak listája megtalálható a MÉKISZ és az MGYK honlapján is.


Megkérdeztük szegedi olvasóinkat: Fogyaszt valamilyen étrend-kiegészítőt?


Boda Balázs (buszsofőr):

– Nem fogyasztok kiegészítőket, és nem hiszek ezeknek a hatékonyságában.

Nem zárkózok el a vitaminok elől, de megvan a magam étkezési szokása, és nem szeretem, ha abba bárki is megpróbál beleszólni.


Dr. Galle Arnold (szemészrezidens):

– Én nem szedek semmi ilyesmit, azonban úgy gondolom, ha valaki élsportoló, idővel szüksége lehet rá.

Korábban, amikor sportoltam, szedtem vitaminokat, manapság leginkább gyümölcsöket fogyasztok, valamint teázok.


Dr. Galle Erzsébet (szemész szakorvos):

– Mivel diétázom, a vitaminokat pótolnom kell.

Az étrendváltás első körében szedtem C-vitamint, magnéziumot.

Többféle módszer van a szervezet szükségleteinek a pótlására.

Nem mindegy ezért, hogy milyen diétát alkalmazunk.


Kelemen Nándor (energetikus):

– Ez a vitaminőrület nem indokolt.

Úgy gondolom, nem igazolta az idő ezeknek a szereknek a létjogosultságát.

Az egészségem érdekében sportolok, szobakerékpározok, gimnasztikát végzek.

Ez terv szerint be van osztva minden napra.


Forrás: Délmagyarország - 2018.01.29.